Repülőterek alapadatai

A weboldal gondolata akkor merült fel, amikor repüléstervezéshez nem tudtam könnyen adatokhoz jutni olyan formában amire szükségem lett volna.
Próbáltam használni a wikipédiát - Magyarország_repülőtereinek_listája illetve hungaryairport honlapot is, de egyik sem vált be. A legnagyobb problémám az volt, hogy a VFR repülés útvonaltervezéséhez a repülőtér adatok összeszedése nehézkes volt. Az adatokat amiket megtaláltam / felhasználtam egy része már elavult volt. Emellett a használhatósággal is voltak problémáim, hiszen csak pár adatra volt szükségem, de ez táblázatos formában nem volt elérhető / letölthető. Így vagy sokat kellett kattintani, hogy megtaláljam az adatot vagy használtam olyan táblázatot, ahol nem volt meg a szükséges összes adat. Így amikor elkészült az oldal, a legszükségesebb adatok táblázatos formában azonnal kikerültek (repülőterek menüpont alatt), így aki akarja gyorsan megtalálja amit keres, sőt kinyomtatva akkor is lehet használni amikor nincsen Internet a közelben (pl. repülőtéren). De nem vagyunk egyformák, így hasznosnak gondolom, hogy az összes adat is elérhető legyen, igy otthon mindenki olyan táblázatot csinál amilyet csak szeretne - csak ki kell jelölni és a kedvenc táblázatkezelő programba beilleszteni. Ezután már csak a fantázia szab határt.
Használja mindenki egészséggel :-)

Ha szeretned innen letöltheted .csv formátumban: Repülőterek adatai Magyarországon CSV fájlban. Az adatok pontosvesszővel vannak elválasztva, így a legtöbb táblázat kezelő program gond nélkül betölti (pl.: Microsoft Excel, LibreOffice...).

airport_id airportname airporturl icaoname county operator operatoraddress operatorphone airportleader category position_north position_east elevation_meter elevation_feet aerodromecircuit service frequency icaoplannedcategory runwaydesign runwaylenght runwaysurface airportimages operational c_m_r airportaddress airportemail airportwebsite webcam lastupdate
1 Ajka Magyar Imre Kórház ? ajka_magyar_imre_korhaz Veszprém - 8401 Ajka, Korányi F. u. 1. Pf.: 139. 88/521-800 Ajkai Magyar Imre Kórház V. 47°06'40,65 17°33'50,81 228 748 1700 Nincs Mentő H1 17-35 FATO: 27x27m TLOF: 15x15m burkolt ü Mentő 8401 Ajka, Korányi F. u. 1. Pf.: 139. korhazig@korhazajka.hu www.korhazajka.hu 2013-11-01
2 Alba Airport (Börgönd) alba_airport_borgond LHBD Fejér Albatrosz Repülőklub 8000 Székesfehérvár, Radványi utca 6. 22/300-156 Szilády Dezső IV. 47°07'25 18°29'55 123 404 1400 Nincs 119,550 2C 01-19 1200x50m ü Civil 8000 Székesfehérvár, Radványi utca 6. http://www.albatroszre.hu/index.php/webkamera 2013-12-04
3 Atkár - Gyöngyöshalász atkar_gyongyoshalasz LHGY Heves Molnár Csaba, Váradi László Atkár-Gyöngyöshalász, 0178/46, 02/11 30/935-2045 30/968-7623 Váradi László IV. 47°43'17 19°54'13 111 364 1400 Nincs 134,800 1C 13R-31L 02L-20R 650x40m, 698x40m ü Civil Atkár-Gyöngyöshalász, 0178/46, 02/11 2013-11-01
4 Bácsbokod bacsbokod Bács-Kiskun MT-GÉP-KER Kft. 6453 Bácsbokod, Kossuth u. 56 79/451-185 30/9351-343 Kiss Zoltán IV. 46°9'04 19°08'59 156 512 1500 Nincs 134,800 1C 17-35 600x50m Civil 6453 Bácsbokod, Kossuth u. 56 2013-11-01
5 Baja Szent Rókus Kórház ? baja_szent_rokus_korhaz Bács-Kiskun Bajai Szent Rókus Kórház 6500 Baja, Rókus u. 10. 79/422-233 - V. 46°10'33,71 18°57'55,11 102 335 1300 Nincs Mentő H1 06-24 FATO: 26x26m TLOF: 10x10m burkolt Mentő 6500 Baja, Rókus u. 10. titkarsag@bajakorhaz.hu www.bajakorhaz.hu 2013-11-01
6 Balassagyarmat Dr. Kenessey Albert Kórház ? balassagyarmat_dr_kenessey_albert_korhaz Nógrád Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 125-127. 35/505-070 Antal Attila V. 48°4'46,99 19°18'30,47 160 525 1500 Nincs Mentő H1 18-36 FATO: 27x27m TLOF: 17x17m burkolt ü Mentő 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 125-127. korhaz@kenessey.hu www.kenessey.hu 2013-11-01
107 Balatonederics balatonederics Veszprém Bognair Kft. 8300 Tapolca, Csokonai u. 6. 20/777-9196 Bognár István VI. 46°47'00 17°22'41 111 364 1400 nincs 133,425 1C 20-20 355*20m ü Civil bognair.tapolca@gmail.com 2016-01-26
108 Balatonfőkajár balatonfokajar Veszprém Balatonfőkajár Repülő Club 8130 Enying, Rózsa park 3. 20/777-9003 Vörös Gyula VI. 47°00'16 18°12'44 111 360 1400 Nincs 133,425 1C 17-35 500*26m Civil voros.gyula@t-email.hu 2016-01-26
7 Balatonfüred Mentőbázis ? balatonfured_mentobazis Veszprém Magyar Légimentő Nonprofit Kft. 2058 Budaörs, Pf.: 58. 23/804-8010 - V. 46°56'58 17°52'25,4 Nincs 0 1000 Mentő H1 09-27 07-25 FATO: 21x21m TLOF: 12x12m beton nincs létesítve Mentő 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 33. 2013-11-01
8 Balatonkeresztúr balatonkeresztur LHBK Somogy Minorics Gépgyártó Kft. 7453 Mernye, Petőfi S. u. 50/c. 70/451-6446 Sebők Vendel IV. 46°41'44 17°23'40 110 361 1400 Nincs 133,425 1C 32-14 650x50m ü Civil Balatonkeresztúr külterület 2016-09-14
109 Balatonlelle balatonlelle Somogy Lelle Sárkányrepülőklub 8638 Balatonlelle, Gárdonyi u. 14. 20/964-1432 Lonkai József VI. 46°45'41 17°41'22 123 400 1400 Nincs 133,425 1C 16-34 200x20m Civil lonkai.aniko@freemail.hu 2016-01-26
9 Ballószög balloszog Bács-Kiskun Faragó Gyula 6035 Ballószög, II. körzet 36. 30/269-0287 Faragó Gyula IV. 46°51'49 19°33'32 88 289 1300 Nincs 134.800 1C 14-32 400x28m ü Civil 6035 Ballószög, II. körzet 36. 2013-12-06
10 Bátonyterenye batonyterenye Nógrád Cserhát Repülő Klub 3078 Bátonyterenye, Köztársaság út 6. 20/3107732 Kolocsányi Ferenc IV. 48°01'26 19°48'33 265 869 1900 Nincs 134,800 1C 11-29 700x30m ü Civil 3078 Bátonyterenye, Köztársaság út 6. kolocsányi.feri@gmail.com 2013-12-06
11 Békéscsaba bekescsaba Békés Békés Airport Kft Békéscsaba, Repülőtér 66/547-240 IV. 46°40'36 21°09'36 87 285 1300 AFIS 123,250 3C 17L-35R 17R-35L 1300x30m 790x40m aszfalt fű ü Civil Békéscsaba, Repülőtér 2016-05-23
12 Bodmér-Felcsút bodmer_felcsut Fejér Tesoma Kft. 2053 Herceghalom, Pf.: 9. 8086 Felcsút, 0261/10 hrsz 30/941-4202 Besenyei Péter IV. 47°26'47 18°33'22 150 492 1500 Nincs 131,100 1A 12-30 400x14m ü Civil 2053 Herceghalom, Kiss János altábornagy u. 8. besenyei@besenyeipeter.hu www.besenyeipeter.hu 2013-11-01
13 Bőny bony Győr-Moson-Sopron KOBO COOP Kft. Kobo-Coop '96 Kft., 9027 Győr, Vágóhíd út 7. 20/972-1211 Minkó László IV. 47°40'08 17°47'05 156 512 1500 Nincs 131,100 1C 13-31 650x60m ü Civil Kobo-Coop '96 Kft., 9027 Győr, Vágóhíd út 7. koboairfield@gmail.com www.kobocoop.hu 2013-11-01
14 Budakeszi-Farkashegy budakeszi_farkashegy LHFH Pest MÁV RSE 2092 Budakeszi, Pf. 23. 23/450-694 Nagy István IV. 47°29'05 18°54'58 215 705 1700 Nincs 125,6 2C 15-33 1000x200m ü Civil 2092 Budakeszi, Pf. 23. http://www.acfh.eu/node/58 2016-01-25
15 Budaörs budaors LHBS Pest Magyar Repülő Szövetség 2042 Budaörs, Kőérberki út 36 239-4456 Halmi József IV. 47°26'57 18°59'09 126 413 1650 Nincs 124,5 2C 09R-27L 09L-27R 980x60m 1080x40m fű fű ü Civil 1112. Budapest, Kőrberki u.36 / Repülőtéri út 2 http://www.idokep.hu/webkamera/jeszyaero 2016-07-27
16 Budapest Baleseti Központ ? budapest_baleseti_kozpont Budapest Fővárosi Baleseti Központ (Péterffy) 1081 Budapest, VIII. Ker. Fiumei út 17. 1/461-4703 - V. 47°29'46,9 19°04'50,8 118 387 1400 Nincs Mentő H1 11-29 FATO: 27x27m TLOF: 10,6x10,6m burkolt Mentő 1081 Budapest, VIII. Ker. Fiumei út 17. www.peterfykh.hu 2013-11-01
17 Budapest Honvéd Kórház ? budapest_honved_korhaz Budapest Honvéd Kórház V. 1134 Budapest, Róbert Károly krt.44. 1/465-1800 Dr. Schandl László V. 47°31'53,14 19°04'21,33 184 604 1600 Nincs Mentő H1 17-35 FATO: 27x27m TLOF: 27x27m burkolt ü Mentő 1134 Budapest, Róbert Károly krt.44. 2013-11-01
18 Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér budapest_liszt_ferenc_nemzetkozi_repuloter Pest Budapest Airport ZRt. 1675 Budapest, Pf. 53 1/296-9696 Jost Lammers I. 47°26'21 19°16'42 151 495 1500 TWR 118,100 4E 13L-31R 13R-31L 3707x45m, 3030x45m beton ü Civil 1675 Budapest, Pf. 53 http://www.idokep.hu/webkamera/bp_repuloter 2015-05-05
19 Budapest Merényi Gusztáv Kórház ? budapest_merenyi_gusztav_korhaz Budapest Fővárosi Merényi Gusztáv Kórház 1097 Budapest, Gyáli út 17-19. 1/455-5751 1/347-3841 Dr. Bálványossy Péter V. 47°27'56,6 19°05'58,6 116 381 1400 Nincs Mentő H1 15-33 FATO: 27x27m TLOF: 10x10m burkolt ü Mentő 1097 Budapest, Gyáli út 17-19. balvanyossy@chello.hu 2013-11-01
20 Budapest Szent-Imre Kórház ? budapest_szent_imre_korhaz Budapest Fővárosi Szent Imre Kórház 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. 1/464-8701 30/931-6079 Vincze Béla V. 47°28'09,23 19°02'06,16 122 400 1400 Nincs Mentő H1 08-26 FATO: 27x27m TLOF: 17,5x17,5m burkolt ü Mentő 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. vinczeb@szentimrekorhaz.hu www.szentimrekorhaz.hu 2013-11-01
21 Bükfürdő bukfurdo LHBF Vas Bodorkós Gellért 9721 Gencsapáti, Hunyadi u. 273. 20/777-6819 Bodorkós Gellért IV. 47°23'28 16°48'12 166 545 1500 Nincs 133,425 1C 16-34 600x30m Civil Bő község 0108/73 hrsz 2015-05-21
22 Cegléd cegled Pest Füle Győző 2700 Cegléd, Berda József utca 15. 30/9433231 Füle Győző IV. 47°09'39 19°52'43 96 315 1300 Nincs 134,800 1B 15-33 500x20m ü Civil 2700 Cegléd, Berda József utca 15. 2013-11-01
110 Cserszegtomaj-Hévíz cserszegtomaj_heviz Zala Varga Miklós 8360 Keszthely, Felsőmajori út 2. 30/258-1058 30/482-4651 Varga Miklós VI. 46°48'39 17°11'58 123 400 1400 Nincs 133,425 1C 17-35 360*30m Civil flymiki01@gmail.com 2016-01-26
23 Dáka daka Veszprém Dákai Repülő Sportegyesület 8500 Pápa, Teleki u. 26. 30/258-3942 Vizsi Lajos IV. 47°16'30 17°24'33 149 489 1500 Nincs 131,100 1C 16-34 750x30m ü Civil 8500 Pápa, Teleki u. 26. vizsi.lajos@freemail.hu www.dakarepter.hu 2015-01-08
111 Dány dany Pest Bánhidi László 1172 Budapest, Dallamos u. 25. 30/9862648 Bánhidi László VI. 47°30'09 19°30'02 181 590 1600 Nincs 134,8 1C 13-31 400x30m Civil bnhidipter@gmail.com 2016-01-26
24 Debrecen debrecen LHDC Hajdú-Bihar Airport Debrecen Kft. 4002 Debrecen, Mikepércsi út. Pf. 187. 52/518-800 Sápi Tamás I. 47°29'20 21°36'55 110 361 1400 AFIS 125,900 132,400 4D 05-23 2500x40m beton ü Civil 4002 Debrecen, Mikepércsi út. Pf. 187. tamas.sapi@airportdebrecen.hu www.airportdebrecen.hu 2013-11-01
25 Debrecen Kenézy Gyula Kórház ? debrecen_kenezy_gyula_korhaz Hajdú-Bihar Debreceni Kenézy Kórház 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. 52/511-700 Leposa Attila V. 47°32'00,6 21°36'18,6 116 381 1400 Nincs Mentő H1 18-36 FATO: 26x26m TLOF: 12x16m burkolt Mentő 4043 Debrecen, Bartók Béla út 2-26. 2013-11-01
26 Debrecen Klinika ? debrecen_klinika Hajdú-Bihar Debrecen Klinika 4032 Debrecen, Nagyrédei krt. 98. 52/255-405 Farkas Miklós V. 47°33'39,13 21°37'38,3 125 410 1400 Nincs Mentő H1 09-27 FATO: 27x27m TLOF: 15x15m burkolt ü Mentő 4032 Debrecen, Nagyrédei krt. 98. 2013-11-01
112 Dunabogdány dunabogdany Pest Aeroglobus Repülő SE 2023 Dunabogdány, Arany J. u. 28. 70/332-0479 Tassy Márton VI. 47°46'25 19°03'35 135 440 1400 Nincs 133,425 1C 06-24 400x40m Civil tassy.marton01@gmail.com www.aeroglobus.fw.hu 2016-01-26
27 Dunakeszi dunakeszi LHDK Pest Malév Repülőklub 1143 Budapest, Stefánia út 55. 27/342-703 Békési Gábor IV. 47°37'04 19°08'36 126 413 1400 Nincs 129,800 1C 11-29 800x400m ü Civil 2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 1. http://www.idokep.hu/webkamera/szani69 2017-08-12
28 Dunaújváros dunaujvaros LHDV Fejér Dunaferr Repülőklub 2401 Dunaújváros, Pf. 161. repülőtér 70/3120886 Loskay László IV. 46°53'42 18°54'37 123 404 1400 Nincs 130,800 2C 14-32 950x60m ü Civil 2401 Dunaújváros, Pf. 161. repülőtér lhdd@dunanet.hu http://www.idokep.hu/webkamera/lhdv 2014-07-16
29 Eger eger LHER Heves Halley Kft 3300 Eger, Mester u. 3. 30/955-2042 Molnár Zoltán IV. 47°54'27 20°24'15 258 846 1800 Nincs 134,800 1C 16-34 700x60m ü Civil 3300 Eger, Mester u. 3. apollo@mail.datanet.hu www.halley.hu 2013-11-01
30 Érsekcsanád ersekcsanad Bács-Kiskun Multifly Kft. 6521 Vaskút, Kossuth L. u. 62. +36305751043 Michna Ottó IV. 46°14'58 18°55'29 90 295 1300 Nincs 123,675 1C 16-34 750x40m ü Civil 6521 Vaskút, Kossuth L. u. 62. 2015-01-20
31 Esztergom esztergom LHEM Komárom-Esztergom Aero Club Esztergom 2500 Esztergom, Pf. 66. 33/501-025 30/938-6973 Lekli Tamás IV. 47°45'42 18°44'01 113 371 1400 Nincs 126,850 2C 02-20 1000x30m ü Civil 2500 Esztergom, Pf. 66. lekli.tamas@gmail.com tamas.antalics@gmail.com www.aeroegom.hu 2013-11-01
32 Fertőrákos Piusz-Puszta fertorakos_piusz_puszta Győr-Moson-Sopron Corvinus Airport Kft. 9421 Fertőrákos, Piusz-Puszta 20/946-9209 Kiss József IV. 47°44'40 16°36'51 148 486 1500 Nincs 131,100 1A 17-35 799x20m ü Civil 9421 Fertőrákos, Piusz-Puszta 2013-11-01
33 Fertőszentmiklós fertoszentmiklos LHFM Győr-Moson-Sopron Meidl Airport Kft. 9444 Fertőszentmiklós, Repülőtér 99/544-020 Tóth Róbert IV. 47°35'13 16°50'42 134 440 1400 Nincs 118,925 2C 16-34 985x23m aszfalt ü Civil 9444 Fertőszentmiklós, Repülőtér 2013-11-01
34 Gödöllő godollo LHGD Pest VÜSZI Nonprofit Kft. 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út. 69. 20/462-1662 28/410-988 Both Lajos IV. 47°34'24 19°19'55 218 715 1700 Nincs 119,050 2C 13-31 900x100m ü Civil 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út. 69. repter@vuszikft.hu www.vuszikft.hu http://www.idokep.hu/webkamera/og10skyescort 2015-12-13
35 Gyöngyös, Pipishegy gyongyos_pipishegy LHGY Heves Repülő Klub Gyöngyös 3201 Gyöngyös, Pf. 47. +36 30 922 2162 Szolcsák Gyula IV. 47°48'46 19°58'37 350 1148 2100 Nincs 121,400 1C 15-33 760x120m ü Civil 3201 Gyöngyös, Pf. 47. szolcsak.polgi@t-online.hu 2014-11-06
36 Győr Petz Aladár Kórház ? gyor_petz_aladar_korhaz Győr-Moson-Sopron Győr Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 96/507-950 70/411-5579 Wagner Gábor Varga Ákos V. 47°40'15,29 17°38'57,03 138 453 1500 Nincs Mentő H1 11-33 FATO:19,5x19,5m TLOF: 15x15m burkolt ü Mentő Petz Aladár Megyei Oktató Kórház wagnerg@petz.gyor.hu www.petz.gyor.hu 2013-11-01
37 Győr-Pér gyor_per LHPR Győr-Moson-Sopron Győr-Pér Repülőtér Kft. 9099 Pér, Repülőtér 96/559-200 Vadász László II. 47°37'28 17°48'50 130 427 1400 AFIS 129,900 3C 12-30 1450x30m aszfalt ü Civil 9099 Pér, Repülőtér http://www.idokep.hu/webkamera/perairport 2013-12-04
38 Győrújbarát gyorujbarat Győr-Moson-Sopron Heliszolg Kft. 9081 Győrújbarát Széchenyi krt. 39/11 20/969-0399 20/443-3221 Sárközy Mihály Bende Jenő IV. 47°36'18 17°39'36 121 397 1400 Nincs 131,100 H1 02-20 30x30m beton Civil Győrújbarát 012/10 hrsz. sarkozym@gmail.hu 2014-05-19
39 Gyula Pándy Kálmán Kórház ? gyula_pandy_kalman_korhaz Békés Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház 5700 Gyula, Semmelweis u. 1. 66/526-526 Bánkutu Gábor 20/2459965 V. 46°38'25,24 21°16'33,028 113 371 1400 Nincs Mentő H1 17-32 FATO: 15x15m TLOF: 15x15m burkolt ü Mentő 5700 Gyula, Semmelweis u. 1. 2013-11-01
40 Gyúró gyuro LHGR Fejér MX-treme Kft. 8477 Tüskevár, Rózsa u. 13. 30/941-4201 Veres Zoltán IV. 47°23'40 18°45'18 199 653 1700 Nincs 131,100 1B 15-33 750x20m ü Civil 8477 Tüskevár, Rózsa u. 13. www.lhgr.hu 2015-01-08
41 Hajdúszoboszló hajduszoboszlo LHHO Hajdú-Bihar Aeroclub Hajdúszoboszló 4200 Hajdúszoboszló, Repülőtér 52/558-684 Monori György IV. 47°27'21 21°23'27 102 335 1300 Nincs 124,200 2C 04-22 1000x30m ü Civil 4200 Hajdúszoboszló, Repülőtér 2016-09-14
42 Hajmáskér hajmasker Veszprém Hidroplán Nord Kft. 8192 Hajmáskér, Repülőtér 88/587-410 Sörös Lajos IV. 47°08'42 17°59'46 178 584 1600 Nincs 133,425 1C 16-34 435x50m ü Civil 8192 Hajmáskér, Külterület hrsz, 08/3 www.hidroplannord.hu 2015-01-09
113 Halászi halaszi Győr-Moson-Sopron Pakucs György 9200 Mosonmagyaróvár, Tűzliliom utca 65. 30/994-9525 Pakucs György VI. 47°53'26 17°20'37 121 400 1400 Nincs 133,425 1C 09-27 300x30m Civil pakucs-bau@pakucs-bau.hu 2016-01-26
43 Hármashatárhegy harmashatarhegy LHHH Budapest Műegyetemi Sportrepülő Egyesület 1368 Budapest, Pf. 184. 1/317-0604 - IV. 47°33'09 18°58'25 296 971 2000 Nincs 120,300 2C 13-31 1000x100m ü Civil 1368 Budapest, Pf. 184. 2017-08-12
44 Hatvan Albert Schweitzer Kórház ? hatvan_albert_schweitzer_korhaz Heves Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3000 Hatvan, Balassi Bálint u. 16. 37/341-033 - V. 47°40'18,719 19°40'52,862 117 384 1400 Nincs Mentő H1 07-28 FATO: 27x27m TLOF: 9x9m burkolt Mentő 3000 Hatvan, Balassi Bálint u. 16. 2013-11-01
45 Hódmezővásárhely hodmezovasarhely Csongrád Turi István 6726 Szeged, Hátszegi u. 13. 30/938-3129 Turi István IV. 46°23'04 20°18'30 80 262 1300 Nincs 123,200 1C 04-22 795x45m folyamatban Civil 6726 Szeged, Hátszegi u. 13. 2013-11-01
114 Inárcs inarcs Pest Sallai János 2365 Inárcs, Honvéd út 19 70/703-6906 Sallai János VI. 47°15'48 19°18'42 109 360 1400 Nincs 134,800 1B 13-31 420x20m Civil gsc200fa@gmail.com 2016-01-26
46 Jakabszállás jakabszallas LHJK Bács-Kiskun Mészi Air Service Kft. 6078 Jakabszállás, Repülőtér 76/475-618 Mészáros Imre IV. 46°45'02 19°36'17 111 364 1400 Nincs 125,200 1B 14L-32R 14R-32L 600x18m 935x30m aszfalt fű ü Civil 6078 Jakabszállás, Repülőtér 2013-11-01
47 Kadarkút kadarkut Somogy Fly-Coop Kft. 7530 Kadarkút, Rákóczi út 3. 30/946-9131 Jakab Ernő IV. 46°15'08 17°36'25 171 561 1600 Nincs 135,700 2C 17-35 800x20 m ü Civil 7530 Kadarkút, Rákóczi út 3. flycoop@flycoop.hu www.flycoop.hu 2013-11-01
48 Kalocsa kalocsa LHKA Bács-Kiskun Airport Kalocsa Repülő- és Szabadidősport Egyesület 6300 Kalocsa, Veres P. út 70. 20/777-9197 Szabady Tibor IV. 46°32'52 18°56'34 91 299 1300 Nincs 134,800 1C 17-35 795x15m beton ü Civil 6300 Kalocsa, Veres P. út 70. 2013-11-01
49 Kaposvár Kaposi Mór Kórház ? kaposvar_kaposi_mor_korhaz Somogy Kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 30-32. 82/501-300 - V. 46°21'36,82 17°47'54,57 173 568 1600 Nincs Mentő H1 18-34 FATO: O19m TLOF: O19m burkolt ü Mentő 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 30-32. 2013-11-01
50 Kaposvár-Kaposújlak kaposvar_kaposujlak LHKV Somogy AVIA-Rent Kft. 1118 Budapest, Rétköz u. 4 82/511-038 Bodó Roland IV. 46°23'19 17°44'14 156 512 1500 Nincs 125,050 1C 17-35 620x18m beton ü Civil 7405 Kaposvár, Pf.: 25 2015-02-25
51 Kecel kecel Bács-Kiskun Pintér Művek 6237 Kecel, Rákóczi út. 78/321-199 Pintér József III. 46°32'10 19°14'30 103 338 1300 Nincs 135,700 134,800 H1 17-34 15x15m beton ü Civil 6237 Kecel, Rákóczi út. 2013-11-01
52 Kecskéd kecsked LHKD Komárom-Esztergom Old Timer Aero Club 2851 Környe, Vörösmarty u. 16. 34/360-365 Limfer Tibor IV. 47°30'53 18°19'36 174 571 1600 Nincs 120,600 2C 15-33 1200x25m ü Civil 2801 Tatabánya, Pf. 1267 oldtimeraero@gmail.com www.oldtimeraero.hu 2013-11-01
53 Kecskemét Kórház ? kecskemet_korhaz Bács-Kiskun Bács-Kiskun Megyei Kórház 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Pf.:149. 76/516-700 Tóthalmi Ferenc V. 46°54'29,05 19°40'24,17 116,78 381 1400 Nincs Mentő H1 12-30 FATO: 35x35m beton használatbavét Mentő 6000 Kecskemét, Nyíri út 38. Pf.:149. tothalmif@kmk.hu www.kmk.hu 2013-11-01
54 Kemenesmihályfa-Tokorcs (BEZÁRT) kemenesmihalyfa_tokorcs Vas Fodor Attila 9561 Tokorcs, Erzsébet u. 30. 30/937-6200 Fodor Attila IV. 47°16'20 17°06'29 137 449 1400 Nincs 131,100 2C 15-33 1000x50m ü Civil 9561 Tokorcs, Erzsébet u. 30. 2014-05-19
55 Kerekharaszt kerekharaszt Heves Takács Sándor 3000 Hatvan, Jókai Mór út 78. 30/207-8357 Takács Sándor IV. 47°40'44 19°38'39 124 407 1400 Nincs 134,800 1A 04-22 430x20m Civil 3000 Hatvan, Jókai Mór út 78. 2013-11-01
56 Kiskőrös-Akasztó kiskoros_akaszto LHKI Bács-Kiskun Sólyom Repülő Egyesület 6200 Kiskőrös,Esze Tamás u. 4. 30/9436 - 488 Szabó József IV. 46°39'25 19°14'33 93 305 1300 Nincs 134,800 1C 15-33 430x44m ü Civil 6200 Kiskőrös,Esze Tamás u. 4. szabojozsef@c2.hu 2014-07-22
57 Kiskunfélegyháza kiskunfelegyhaza LHKH Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi AERO Klub Sportegyesület 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 35. 20/540-6330 Veres András IV. 46°44'06 19°53'05 97 318 1300 Nincs 125,275 1C 10-28 17-35 758x160m 536x140m fű fű ü Civil 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 35. 2013-11-01
58 Kiskunhalas Semmelweis Kórház ? kiskunhalas_semmelweis_korhaz Bács-Kiskun Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft. 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1. 77/522-000 - V. 46°25'59,8 19°28'26,8 127 417 1400 Nincs Mentő H1 07-25 FATO: 27x27m TLOF: 10x10m burkolt ü Mentő 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1. 2013-11-01
59 Kiskunhalas-Füzespuszta kiskunhalas_fuzespuszta Bács-Kiskun Halasi Repülő Egyesület 6400 Kiskunhalas, Bajza utca 86. 30/227-6307 30/488-0172 Rajkai Vilmos IV. 46°22'06 19°28'44 130 427 1400 Nincs 134,800 1C 14-32 600x30m ü Civil 6400 Kiskunhalas, Bajza utca 86. 2013-11-01
60 Kiskunlacháza kiskunlachaza LHKK Pest Bárdi Autó Zrt. 1089 Budapest, Orczi u. 44. 1/303-0930 Bárdi István IV. 47°10'42 19°04'07 98 322 1300 Nincs 124,025 1C 13-31 795x45m beton ü Civil Kiskunlacháza, 1089 http://www.kiskunlachaza-airport.hu/lhkk-webkamera/ 2016-05-23
61 Kunmadaras kunmadaras Jász-Nagykun-Szolnok Aero-Wasp Légiszolgáltató Egyéni Cég 5300 Karcag, Szövetkezet u. 2/c. 20/925-6990 Darazsac András IV. 47°23'9 20°46'26 89 292 1300 Nincs 123,200 1C 05-23 700x60m beton ü Civil 5300 Karcag, Szövetkezet u. 2/c. 2013-11-01
62 Kutas-Hertelendy kutas_hertelendy Somogy Fly-Coop Kft. 7530 Kadarkút, Rákóczi út 3. 30/946-9131 Jakab Ernő IV. 46°22'22 17°25'42 143 469 1500 Nincs 135,700 1A 17-35 690x20m ü Civil 7530 Kadarkút, Rákóczi út 3. flycoop@flycoop.hu www.hotel-hertelendy.hu 2013-11-01
63 Lipót, Szigetköz lipot_szigetkoz Győr-Moson- Turi István 6726 Szeged, Hátszegi u. 13. 30/938-3129 Turi István IV. 47°51'26 17°26'54 117 384 1400 Nincs 133,425 1C 11-29 795x30m ü Civil Darnózseli, 05/16 hrsz. fazekas.laci@t-online.hu 2013-11-01
64 Maklár maklar LHMR Heves Egri Repülőklub 3301 Eger, Pf.: 345. 30/670-7292 Gyetvai Gyula IV. 47°48'54 20°25'17 165 541 1500 Nincs 134,800 1C 17-35 800x50m ü Civil 3301 Eger, Pf.: 345. 2013-11-01
65 Matkópuszta matkopuszta LHMP Bács-Kiskun Agrionfly Kft. 1065 Budapest, Nagymező u. 3. Illés Tamás IV. 46°47'58 19°41'02 123 404 1400 Nincs 134,800 2C 13-31 1000x60m ü Civil 1065 Budapest, Nagymező u. 3. 2016-05-23
67 Miskolc miskolc LHMC Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod Megyei Repülő Klub 3501 Miskolc, Pf: 163. Repülőtéri u. 7. 46/509-808 IV. 48°08'16 20°47'34 119 390 1400 Nincs 132,200 1C 16-34 800x100m ü Civil 3501 Miskolc, Pf: 163. Repülőtéri u. 7. repulotervezeto@lhmc.hu www.lhmc.hu http://www.idokep.hu/webkamera/sacithepower 2016-05-23
66 Miskolc Megyei Kórház ? miskolc_megyei_korhaz Borsod-Abaúj-Zemplén Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. 46/515-200 30/607-8846 Buchertné Gonda Erika V. 48°07'15,032 20°47'25,569 146 479 1500 Nincs Mentő H1 16-34 FATO: 21,5x18m TLOF: 21,5x18m burkolt ü Mentő 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. cspgondnok@bazmkorhaz.hu www.bazmkorhaz.hu 2013-11-01
68 Mohács Városi Kórház ? mohacs_varosi_korhaz Baranya Mohács Városi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér 7. 69/511-150 - V. 45°59'50,811 18°40'56,064 103,35 338 1300 Nincs Mentő H1 21-36 FATO: 17,7x17,7m TLOF: 17,7x17,7m beton nincs létesítve Mentő 7700 Mohács, Szepessy tér 7. Hrsz.: 592. www.mohacskorhaz.hu 2013-11-01
69 Nagykanizsa nagykanizsa LHNK Zala Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület 8800 Nagykanizsa, Nagyrác u. 16. 30/302-0680 Lukács Norbert IV. 46°26'00 16°57'31 142 466 1500 Nincs 135,700 2C 01-19 1100x40m ü Civil 8801 Nagykanizsa, Pf.: 49. l.norbert@upcmail.hu http://www.idokep.hu/webkamera/sportrepuloter 2013-12-04
70 Nagyszénás nagyszenas Békés Szemp Air Kft. 6701 Szeged, Pf: 1375 62/438-239 70/945-5749 Molnár Géza IV. 46°41'53 20°40'07 83 272 1300 Nincs 123,200 1C 18-36 700x60m ü Civil 6701 Szeged, Pf: 1375 2013-11-01
71 Nyíregyháza nyiregyhaza LHNY Szabolcs-Szatmár-Bereg Tréner Kft. 4400 Nyíregyháza, Repülőtér út.1. 42/430-138 Horváth Péter II. 47°58'46 21°41'32 103 338 1300 AFIS 119,400 2C 18-36 1000x20m aszfalt ü Civil 4400 Nyíregyháza, Repülőtér út.1. 2016-07-27
115 Nyúl nyul Győr-Moson-Sopron Váczi Judit 9082 Nyúl. Zrínyi u. 7. 30/348-8520 Váczi Judit VI. 47°36'10 17°42'55 121 400 1400 Nincs 1C 05-23 240x30m Civil 2016-01-26
72 Őcsény ocseny LHOY Tolna Őcsényi Repülőklub Sportegyesület. 7101 Szekszárd, Pf. 47 +36 30 661 8116 Mattburger Zsolt IV 46°18'43 18°45'49 90 295 1300 Nincs 122,825 2C 17-35 1260x150m ü Civil 7143 Őcsény, Repülőtér Pf.6. www.ocseny-airfield.hu/informations/airfield_info/ http://www.ocseny-airfield.hu/webcam/ 2016-02-13
73 Papkutapuszta papkutapuszta Somogy Aero Média Légiszolg.Kft. 1181 Budapest, Hosszúház u. 7. 70/311-2272 Bódis László IV. 46°52'41 18°02'18 140 459 1500 Nincs 135,700 1B 17-35 600x18m ü Civil 1181 Budapest, Hosszúház u. 7. 2013-11-01
74 Pécs Klinikai Központ? pecs_klinikai_kozpont Baranya Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ 7623 Pécs, Rákóczi út 2. 72/536-001 - V. 46°04'30,02 18°12'18,07 183 600 1600 Nincs Mentő H1 16-34 FATO: 26x26m TLOF: 15x15m burkolt nincs létesítve Mentő 7623 Pécs, Rákóczi út 2. 2013-11-01
75 Pécs-Pogány pecs_pogany LHPP Baranya Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. 7666 Pogány, Repülőtér 72/526-140 Dragovácz Márk II. 45°59'27 18°14'28 198 650 1600 AFIS 126,905 2C 16-34 1500x30m aszfalt ü Civil 7666 Pogány, Repülőtér 2017-08-12
76 Pusztacsalád pusztacsalad Vas Hujber János 9400 Sopron, Kőműves köz 5. 30/252-1456 Hujber János IV. 47°29'47 16°53'52 152 499 1500 Nincs 131,100 1B 17-35 650x25m Civil Pusztacsalád, 019/13. 021/3 hrsz. cpdgroup@cpdgroup.hu 2013-11-01
77 Pusztaszer pusztaszer Csongrád Tülkös János 6000 Kecskemét, Teleki u. 15. 30/281-2073 Tülkös János IV. 46°34'36 19°59'24 89 292 1300 Nincs 134,800 1B 05-23 600x15m ü Civil Pusztaszer, 0177/75 hrsz. 2013-11-01
78 Pusztaszer West pusztaszer_west Csongrád Papp Tibor 6769 Pusztaszer, Rákóczi u. 55. 20/943-7190 Papp Tibor IV. 46°32'48 19°57'36 88 289 1300 Nincs 134,800 1A 15-33 750x15m ü Civil 6769 Pusztaszer, Rákóczi u. 55. 2013-11-01
116 Rétság retsag Nógrád Extrém Légisport Egyesület 2651 Rétság, Szőlő u. 28. 20/394-6664 Keserű Lászlóné VI. 47°55'54 19°07'26 215 700 1700 Nincs 134,800 1C 13-31 400*50m Civil info@ul-talalkozo.hu 2016-01-26
79 Sármellék, Hévíz-Balaton sarmellek_heviz_balaton LHSM Zala Héviz-Balaton Airport Kft. 8380 Hévíz, Kossuth L. u. 1. 83/554-060 Benkő Attila I. 46°41'11 17°09'18 124 407 1400 AFIS 134,575 4E 16-34 2500x60m beton ü Civil 8380 Hévíz, Kossuth L. u. 1. 2013-11-01
80 Sárszentmihály-Úrhida sarszentmihaly_urhida LHUH Fejér Cser Antal 8142 Úrhida, Pirosalma u. 8. 30/947-8267 Cser Antal IV. 47°07'35 18°18'42 193 633 1600 Nincs 135,700 1C 06-24 650x30m ü Civil 8142 Úrhida, Pirosalma u. 8. 2014-08-23
81 Siófok Kórház-Rendelőintézet ? siofok_korhaz_rendelointezet Somogy Siófok Kórház-Rendelőintézet 8600 Siófok, Semmelweis u. 1. 84/501-700 - V. 46°54'03,455 18°02'38,168 127 417 1400 Nincs Mentő H1 14-32 FATO:19,41x20m TLOF:19,41x20m burkolt nincs létesítve Mentő 8600 Siófok, Semmelweis u. 1. 2013-11-01
82 Siófok-Kiliti siofok_kiliti LHSK Somogy Siófok-Kiliti Repülőtér Kft. 8600 Siófok, Szekszárdi út 84/522-010 Setela Csaba IV. 46°51'37 18°05'37 127 417 1400 Nincs 125,800 2C 15-33 1250x50m ü Civil 8600 Siófok, Szekszárdi út 2013-11-01
83 Sitke sitke Vas Repülő Club Q' Tai Fly Hungary 9671 Sitke, Kossuth u. 33. 30/618-7815 Kiss Balázs Helmut Stern IV. 47°14'06 17°01'35 140 459 1500 Nincs 131,100 1B 16-34 320x20m folyamatban Civil 9671 Sitke, Kossuth u. 33. www.qtaifly.com 2015-01-09
117 Soltvadkert soltvadkert Bács-Kiskun Soltvadkerti Repülősport Egyesület 6200 Kiskőrös, Agárhalom 018030 30/9689679 Hirsch János VI. 46°34'20 19°25'42 113 370 1400 Nincs 134,800 1C 05-23 280x20m Civil hirschjanos@koroskabel.hu 2016-01-26
84 Surjány surjany Jász-Nagykun-Szolnok Nagy Attila 5200 Törökszentmiklós, Mikszáth K u. 25. 30/403-6719 Nagy Attila IV. 47°12'04 20°28'48 86 282 1300 Nincs 123,200 1C 13-31 600x50m Civil 5200 Törökszentmiklós, Mikszáth K u. 25. frakk111@t-online.hu 2013-11-01
118 Sülysáp sulysap Pest Bánhidi László 1172 Budapest, Dallamos u. 25. 30/986-2648 Bánhidi László VI. 47°29'56 19°27'28 178 580 1600 Nincs 134,800 1C 13-31 220x30m Civil bnhidipter@gmail.com 2016-01-26
85 Szabadszállás-Balázspuszta szabadszallas_balazspuszta Bács-Kiskun Emődi Zsikla József 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 81. 30/447-0649 Emődi Zsikla József IV. 46°54'01 19°21'59 100 328 1300 Nincs 123,200 1C 16-34 600x30m ü Civil 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 81. 2013-11-01
86 Szarvas, Kákahalom szarvas_kakahalom Békés Aerotechnika M&T Budapest Zrt. 1134 Budapest, Lehel u. 17/d I/3. 1/350-6904 20/941-4362 Takács Miklós IV. 46°48'14 20°31'40 83 272 1300 Nincs 123,200 1C 09-27 550x80m Civil 1134 Budapest, Lehel u. 17/d I/3. vrmhu@axelero.hu 2016-09-14
87 Szatymaz szatymaz LHST Csongrád Szemp Air Kft. 6701 Szeged, Pf: 1375 62/438-239 70/945-1637 Molnár Géza IV. 46°19'33 20°03'06 81 266 1300 Nincs 123,200 1C 16-34 700x45m ü Civil 6701 Szeged, Pf: 1375 2014-03-05
88 Szeged szeged LHUD Csongrád Szegedi Közlekedési Kft. 6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8. 62/558-571 30/912-9995 Nacsa Zsuzsanna II. 46°15'03 20°05'21 82 269 1300 AFIS 122,800 128,800 2C 16R-34L 16L-34R 1185x30m 1177x50m aszfalt fű ü Civil 6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8. info@airportszeged.hu www.airportszeged.hu 2013-11-01
89 Szeged Klinikai Központ ? szeged_klinikai_kozpont Csongrád Szent-Györgyi Alber Klinikai Központ 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. 62/544-000 - V. 46°14'42,527 20°08'51,362 105 344 1300 Nincs Mentő H1 11-29 FATO: O20m TLOF: O20m burkolt nincs létesítve Mentő 6725 Szeged, Semmelweis u. 6. 2013-11-01
90 Szentes szentes LHSZ Csongrád Repülőklub Szentes 6600 Szentes, Berekhát 45 20/4522533 30/911-9898 Tar János (titkár) Hári László IV. 46°36'42 20°16'59 84 276 1300 Nincs 123,950 1C 15-33 750x150m ü Civil 6600 Szentes, Berekhát 45 2013-11-01
91 Szentes Bugyi István Kórház ? szentes_bugyi_istvan_korhaz Csongrád Csongrád Megyei Dr. Bugyi 6600 Szentes 8344/3 hrsz 63/313-244 Stemmer József V. 46°39'45 20°15'14 80 262 1300 Nincs Mentő H1 18-34 FATO:19,5x19,5m burkolt Mentő 6600 Szentes 8344/3 hrsz muszak@szentesi-korhaz.hu www.szentesi-korhaz.hu 2013-11-01
92 Szentkirályszabadja szentkiralyszabadja LHSA Veszprém Hodroplán Nord Kft. 8192 Hajmáskér, Külterület hrsz, 08/3 88/587-410 Sörös Lajos IV. 47°04'52 17°57'59 280 919 1900 Nincs 135,425 1C 16-34 790x50m aszfalt ü Civil 8192 Hajmáskér, Külterület hrsz, 08/3 2015-06-24
93 Szigetvári Kórház ? szigetvari_korhaz Baranya Szigetvári Kórház 7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7. 73/500-500 20/458-7341 Kovács Zoltán műszaki osztvez. V. 46°03'20,701 17°47'23,617 117,07 384 1400 Nincs Mentő H1 12-27 FATO:19,41x19,41m TLOF: 11x11m burkolt nincs létesítve Mentő 7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7. kovacs.zoltan@szigetvarmed.hu www.szigetvarkorhaz.hu 2013-11-01
94 Szolnok Hetényi Géza Kórház ? szolnok_hetenyi_geza_korhaz Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki Hetényi Kórház 5000 Szolnok, Tószegi út 21. 56/503-710 56/503-660 Vass Zoltán V. 47°09'20,725 20°10'6,359 88 289 1300 Nincs Mentő H1 14-32 FATO: 20x20m TLOF: O15m burkolt ü Mentő 5000 Szolnok, Tószegi út 21. 2013-11-01
95 Szolnok-Szandaszőlős szolnok_szandaszolos LHSS Jász-Nagykun-Szolnok Honvéd Sportrepülő Egyesület 5008 Szolnok, Kilián út 1. +36 20/362-3662 Dr. Varga Béla IV. 47°08'35 20°11'46 85 279 1300 Nincs 134,300 2C 01-19 1050x200m ü Civil 5008 Szolnok, Kilián út 1. varga.bela@uni-nke.hu www.hsre.hu 2014-08-26
96 Szombathely szombathely LHSY Vas Szombathelyi Repülőklub 9700 Szombathely, Zrínyi u. 21. Pf: 387 30/235-6824 Rácz György IV. 47°16'57 16°37'35 223 732 1700 Nincs 119,700 2C 16-34 1150x80m ü Civil Szombathely, Repülőtér, Hrsz 019/4 gyuri1racz@gmail.com 2014-05-19
97 Szombathely Markusovszky Kórház ? szombathely_markusovszky_korhaz Vas Vas Megyei Markusovszky Kórház 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos u. 5. 94/515-508 Falusi Kálmán Máté Péter V. 47°14'17,56 16°37'5,28 231 758 1800 Nincs Mentő H1 17-35 FATO: 26x26m TLOF:17,5x17,5m burkolt ü Mentő 9700 Szombathely, Markusovszky Lajos u. 5. falusi.kalman@markusovszky.hu mate.peter@markusovszky.hu www.markusovszky.hu 2013-11-01
98 Tápiószentmárton tapioszentmarton Jász-Nagykun-Szolnok East Line Air Team 2112 Veresegyház, Wesswlényi u. 36. 30/578-1536 Csepi László IV. 47°18'49 19°46'26 104 341 1300 Nincs 134,800 1C 31-13 800x50m ü Civil 2711 Tápiószentmárton Söregi út 1. 2014-02-03
99 Tapolca tapolca Veszprém Bognair Kft. 8300 Tapolca, Csokonai u. 6. 20/777-9196 Bognár István IV. 46°51'53 17°24'37 117 384 1400 Nincs 131,100 1C 16-34 800x30m nincs létesítve Civil Tapolca 0110/2, 0106/2 hrsz. 2013-11-01
100 Tatabánya Szent Borbála Kórház ? tatabanya_szent_borbala_korhaz Komárom-Esztergom Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya II., Dózsa Gy. u. 77. Pf.: 1313. 34/515-444 Rajj Attila V. 47°34'51,591 18°23'42,360 146 479 1500 Nincs Mentő H1 14-31 FATO:19,41x19,41m TLOF: 11x11m burkolt létesítési engedély Mentő 2800 Tatabánya II., Dózsa Gy. u. 77. Pf.: 1313. rajj.attila@gmail.com www.tatabanyakorhaz.hu 2013-11-01
101 Terpes terpes Heves Hodászi Ferenc 2146 Mogyoród, Gödöllői út 78/a. 30/520-6665 Hodászi Ferenc IV. 47°58'38 20°8'46 162 531 1500 Nincs 134,800 1C 17-35 650x20m Civil 2146 Mogyoród, Gödöllői út 78/a. 2013-11-01
102 Tököl tokol LHTL Pest Master Sky Kft. 2311 Szigetszentmiklós Pf.: 331. 30/625-1834 Talabos Gábor IV. 47°20'44 18°58'51 100 328 1700 Nincs 127,550 1C 14-32 799x60m beton PCN75/R/D/W/T ü Civil 2311 Szigetszentmiklós Pf.: 331. 2015-05-21
103 Veresegyház veresegyhaz Pest East Line Air Team 2112 Veresegyház, Wesswlényi u. 36. 30/578-1536 Csepi László IV. 47°38'17 19°15'23 187,68 614 1600 Nincs 134,800 1B 08-26 510x20m ü Civil Veresegyház 046, 059/5, 59/6 hrsz. 2013-11-01
119 Zalacsány zalacsany Zala Ambrus Szilárd 8360 Keszthely, Munkás u. 17. 30/937-4640 Ambrus Szilárd VI. 46°48'00 17°06'30 114 370 1400 Nincs 133,425 1A 17-35 220x20m Civil ambrusszilard@citromail.hu repcsi@gmail.hu 2016-01-26
104 Zalaegerszeg zalaegerszeg LHZA Zala Gratis Kft. 8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 22. 92/320303 +36 30/6327740 Vincze János IV. 46°53'07 16°47'19 196 643 1600 Nincs 133,425 2C 17-35 1500x25m ü Civil 8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 22. info@gratismus.hu 2014-08-23
105 Zalaegerszeg Kórház ? zalaegerszeg_korhaz Zala Zala Megyei Kórház 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1. 92/507-500 30/937-3597 Havlik Károly V. 46°50'07 16°50'43 171 561 1600 Nincs Mentő H1 17-35 FATO: O27m TLOF: O21m burkolt ü Mentő 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 1. fomernokseg@zmkorhaz.hu havlikk.fom@zmkorhaz.hu www.zmkorhaz.hu 2013-11-01
120 Zalakaros zalakaros LHZK Zala Horváth István 8749 Zalakaros, Hegyalja u. 61. +36 30 936 0477 Zsuppányi Zoltán IV. 46°33'13 17°09'04 127 420 1400 Nincs 135,700 2A 02-20 800x60m Civil +36 30 496 0233 info@aviado.hu http://www.lhzk.hu 2016-08-06